Sorry, you need to enable JavaScript to visit this website.
Skip to main content

Segítünk, hogy ne legyen 200 első randid!

DSCF4848.jpg

6 kétértelmű randihelyzet

Október elsején indult útjára a VIASAT3 új saját gyártású sorozata, a 200 első randi, amelyben Luca, a kissé molett és slampos rádiós szerkesztő úgy dönt, hogy nem szingliként vesz részt húga vészesen közelgő esküvőjén. Ám ahhoz, hogy megtalálja élete párját, számos vicces, nyomasztó vagy megdöbbentő találkozáson esik túl a férfinem képviselőivel. A számos balul sikerült randevú után talán rátalál a hozzá való pasira… De honnan lehet tudni, hogy egy randi jól sikerült? Hiszen gyakran az első gondolat tévesnek bizonyulhat.  Íme, 6 látszólag rosszul sikerült randihelyzet, amiből mégis alakulhat valami.

1. Nem az eseted

Persze, láttad már a profilképét, és mégis, így személyesen valahogy azt érzed, hogy amikor elképzelted, hogy megtalálod a lelki társadat, nem pont erre a „csomagolásra” gondoltál. Mit szépítsünk? Nem jön be, nem az eseted. Mi legyen, ugorjunk? Talán mégse kellene. Hiszen sok ezer boldog pár él együtt úgy, hogy eredetileg soha nem mondták volna, hogy egymás esetei lennének. Ha egyből ejtjük annak lehetőségét, hogy jobban megismerjünk valakit, aki elsőre nem jön be, sokat veszíthetünk.

2. Ideges a randipartner

Remeg a hangja, dobolnak az ujjai, nem néz a szemedbe – mégis hogyan lehet ennek normális folytatása? A vibráló fickók és a kissé zavartan viselkedő lányok könnyen lapátra kerülnek, pedig nem biztos, hogy jó döntés rögtön elhajtani őket Az idegesség akár jó jel is lehet, hiszen arra is utalhat, hogy az illető komoly érdeklődést tanúsít irántunk, és éppen attól fél, nehogy elszúrja. Tegyük meg, hogy saját nyugalmunkat megosztjuk vele, rámosolygunk és a szemébe nézünk, hogy magabiztosságot, és ezzel egy újabb esélyt adjunk neki!

3. Elmondja, hogy mások is vannak a képben

A randipartnered a vacsoránál arról beszél, hogy rajtad kívül másokkal is megbeszélt randit. Mit csinálsz, futva menekülsz? Biztos, hogy jól teszed? Hiszen amit kaptál, azt úgy hívják, őszinteség. Erre pedig egy későbbi kapcsolatban is nagy szükség lehet. Azzal, hogy a bizalmába avat, megtisztel az igazsággal, érezheted, hogy nem mutatja magát másnak, mint amilyen. Ebből még lehet is valami.

4. Vita a randipartnerrel

Kellemes ismerkedős este, zajlik a beszélgetés, ám kiderül, hogy valamiről nagyon másként gondolkodtok. Egy barátságos egyet nem értésből könnyen komoly veszekedés, valóságos harc lehet. Akár politikáról, vallásról vagy akár egy film értékelésén különböztök össze, rossz ómennek gondolhatjátok. Pedig nem feltétlenül az. Ha képes vagy valakivel összeveszni, az arra utal, hogy létezik közöttetek egyfajta szenvedély. Érezhető a szikra, még ha nem is úgy, ahogy ezt eredetileg elképzelted. A vita érdekes beszélgetésekhez vezethet, ez pedig fontos alapja lehet egy későbbi kapcsolatnak.

5. A randi olyan, mint egy állásinterjú

Kérdés, kérdés után, az ember csak kapkodja a fejét: hol születtél, mi a kedvenc ételed, hol látod magad 5 év múlva? Mennyire kellemetlen a helyzet, amikor egy találkára indulsz, és egy interjún találod magad. Ideje felvenni a nyúlcipőt? Nem feltétlenül, ha a másik tele van érdeklődéssel irántad, azt jelenti, hogy nagyon igyekszik. Ilyenkor tegyünk fel magunk is érdeklődő kérdéseket, így egy kellemes, kétoldalú beszélgetés alakulhat ki az egyoldalú „interjúból”. Ha pedig azt érzed, túl sok volt a „dumából”, a második randira menjetek inkább moziba, és tartsatok beszédszünetet.

6. Nincs búcsúcsók

Mégis mi értelme volt egy olyan kellemes estének, amely végén még egy búcsúcsók sem csattan el? Lehet, hogy több, mint gondolnád. Ha randipartnered nem zárja a találkozást szájra puszival vagy csókkal, azt is jelentheti, hogy megadja számodra a tiszteletet, nem tekint zsákmánynak. Inkább megvárja a megfelelő pillanatot és megkeresi az ideális helyszínt az első csókhoz. Ha tehát az első randin nem csattan csók, az nem feltétlenül az érdeklődés hiányára utal, hanem lehet, hogy partnerünk jó értelemben véve régimódi gondolkodású. Az érdeklődésnek pedig egyéb jelei is mutatkozhatnak, például egy izzó tekintet vagy egy véletlennek látszó finom érintés.

Kép: VIASAT3/Labancz Viktória

A videó beágyazásához szükséges kód a keretben található
Kategória
VIASAT3

Kapcsolódó média